• anyaszuletett.hu

Én és a menstruációm – második rész

„Röpül a testem, kalandor a lelkem” – kiteljesedés, az ovuláció

Reggel hat óra, alszik a család. Szeretem ezt a rövid egy órát, amíg csendben elindul velem a nap. Oda teszem a teavizet, kiterítem a jógaszőnyegem, aztán egy gyors zuhany. A tea ázik és én már a harmadik kör napüdvözletnél tartok, mikor észre veszem, hogy minden mozdulat olyan könnyed, sehol a reggeli berozsdásodott előre hajlás, vagy a visszaszámlálás, hogy még hány kört kell kibírnom… Visz a légzés, nincs semmi dolgom, a testem tökéletesen végzi az ismerős ászanákat, én pedig csak élvezem az áramlást.

Elsőre magam sem értem mi történik, a csípőnyitásokba is könnyedén megyek bele, ellenállásnak szinte nyoma sincs. Haladok ászanáról ászanára és ha nem tudnám, hogy perceken belül megjelennek az apró kis kezek és lábak, aztán az ezekhez kapcsolódó anya megcsináltad a reggelim? mit vegyek fel? öltöztess ma inkább te! kérdések vagy épp kérések, még több órát csak gyakorolnék. Legalább is most így érzem. Sokáig ezen nem kell agyalnom, mert indul a reggeli menet.

Most még a szokásos hiszti köröket is jól viselem, sőt van, amin még nevetni is tudok. Ekkor jön a megvilágosodás, a miértek mögött álló egyszerű tény. Igen most már biztosan érzem, hasam is jelezz, kicsi szúró érzés a jobb petefészkemnél utolsó kételyeim is eloszlatja. Nem kell naptárt néznem, tudom, hogy az ovuláció ideje ez.

Energetikailag testünk ilyenkor van a csúcson, mely egész hangulatunkat meghatározza. Míg az előző időszak a petefészkekhez kapcsolódott, most a szív kerül központba. Megértőbbek, türelmesebbek, nyitottabbak vagyunk magunkkal és másokkal szemben is.

Gyakorlásunkat az erő és a lágyság egyformán jellemzi a magas ösztrogénszintnek köszönhetően. Most jöhet minden, ami jól esik. Hosszabb nyújtások, csípőnyitások, hátrahajlások és minden, ami ezek mellett kiegyensúlyoz, a váltott orrlyukas légzéssel biztos nem lehet hibázni.

Ilyenkor úgy érzem magam külsőleg, mint aki most jött ki egy szépségszalonból. A bőröm puha, jó belenézni a tükörbe, a testem is formában. Előszedem a legkevésbé kinyúlt pólóm és egy játszótéren még nem totál leharcolt farmert, szóval csinosba öltözöm.

A megszokottnál jobban várom, hogy a gyerkőcök mély álomba merüljenek és kettesben legyünk egy kicsit. Hormonjaim nem csak engem, még a páromat is mintha felturbóznák, elégedetten tapasztalom, hogy milyen remek választás volt ez a férfiember.

Bevallom a feladataim, a munkám nem kapnak kellő figyelmet ebben a pár napban. Szívesen élvezem esténként az édes semmit tevést, előbb nézek filmet vagy olvasok egy könyvet, mint hogy bekapcsoljam a számítógépem és nekiüljek a megoldandóknak.

Élvezem ezt a pár napot, töltekezem a következő általam kevésbé szeretett időszakra, de erről majd legközelebb…

By |2017-12-21T00:16:19+00:002017. 12. 20.|menstruáció|0 hozzászólás

A szerzőről

Hagyj üzenetet