• anyaszuletett komplex regeneracios program

Imádott pocak, gyűlölt szülés utáni has

Kismamaként legtöbben alig vártuk, hogy pocakunk nőni kezdjen és büszkén figyeltük kerekedő hasunk. Mindenki számára szavak nélküli is ordította, hogy nem egyedül sétálgatunk, mosolyogva adták át a helyet, megannyiszor kedves beszélgetésekbe keveredhettünk.

De mi történik ezzel a büszkeséggel a szülést követően?!

Kevés anyukát látok sajnos, akik boldogan mutogatná anya hasát, mely még hangosabban üvölti, ez a test életet adott.  Miért akarunk ettől minél előbb megszabadulni és nyomtalanná tenni? Legyünk rá büszkék és szeressük, szeressük anyatestünk, mert ez maga a csoda.

Számomra még mindig felfoghatatlan hogy milyen erő, rugalmasság, alkalmazkodás lakozik benne. Megvan az ideje a regenerációnak, amit megnyitottunk, vissza zárjuk, szépen lassan visszakapjuk testünk erejét, tartását, feszességét. Ez egy új test, nem az, ami egyszer volt, de tökéletes tökéletlenségében.

Fontos hogy anyaként is megtaláljuk az időt, amit magunkra  fordíthatunk. Idő kell a testnek, és nekünk, nőknek is, akik kismamából anyákká váltunk. Meg kell ismernünk testünk új nyelvét, hogy  saját ritmusában segíthessük  megújulni.

By |2018-02-26T15:45:06+00:002017. 09. 21.|Gondolatok|0 hozzászólás

A szerzőről

Hagyj üzenetet